Színházunk intézményesülését azoknak a rendíthetetlen, lelkes alkotóknak köszönhetjük, akik megálmodták a „kabócaságot”: Sarkadi Nagy László és Végh Zsolt amatőr keretek között, egy stúdió formájában indították el csapatuk működését még 1992-ben. Kitartásuknak és professzionális igényességüknek köszönhetően 2001-ben hivatásos intézménnyé nőtte ki magát az immár nemcsak gyerekcipőben járó színház. Később Kovács Gáborján követte őket az igazgatói székben, aztán Székely Andrea, majd Szőke Kavinszki András – minden színházvezetőhöz sajátos arculat és repertoárszervezés társult.

Művészeti munkánkban kiemelt helyen szerepelnek az utcaszínházi, cirkuszi, gólyalábas formák, ugyanakkor bérletes játékrendünkben megtalálhatók a nagyszínpadi és kamaratermi előadások is. Hisszük, hogy a bábszínházi műfaj nemcsak gyerekeknek szól, így egészen a kisbabáktól az óvodás, kisiskolás gyerekeken át a középiskolásokig, sőt, a felnőtteknek is kínálunk specifikus előadásokat. Rendszeresen megrendezésre kerülő hétvégi matinékkal várjuk a kikapcsolódni vágyó családokat, ahol játékok és kézműves foglalkozások mellet vagy a saját vagy pedig más bábszínházak repertoárjából szemezgetve egy-egy nívós előadást is kínálunk a közönségnek.

A Kabóciádé Családi Fesztiválunkat minden nyáron megrendezzük. Ezen a többnapos, szabadtéri rendezvényen korosztálytól függetlenül várjuk az érdeklődőket: az évente változó speciális tematikák mentén szervezett előadások, játszóházak, kalandtúrák és egyéb foglalkozások mellett koncertek és színvonalas játékterek várják a szórakozni vágyókat. A fesztivál házigazdáiként ismert uralkodói pár, Boróka Királynő és Habakuk király immár harminc éve szórakoztatják az érdeklődőket.