2020. május 19.  Vissza
Miller Patrik
A hét színésze, 2020. 21. hét
Bár nem ő a legkisebb királyfi a családjukban, de Miller Patrikék is heten vannak testvérek. Lehet, ezért állnak igen jól neki a mesei szerepek, vagy ezért vált egyik pillanatról a másikra természetes közegévé a bábszínház. Azt tudtátok róla, hogy tehetségesen beatboxol és hogy fiatal kora ellenére – vagy pont azért – gyerekeket tanít a színészmesterség fortélyaira? Ismerjétek meg Miller Patrik színészünket, akit nemcsak az előadásainkból ismerhettek, de a gólyalábas videósorozatunkban is sokan láttatok már!
Szántó Viki: Hogyan kerültél a színészi pályára?
Miller Patrik: Ének-zene tagozatos általános iskolába jártam, ahol kötelező volt furulyázni tanulnom. Hetedikes lehettem, amikor az iskola színjátszó csoportja készített egy előadást, amihez kellett néhány furulyázni tudó amatőr színész, ezért engem is elhívtak egy próbára, hogy zenéljek. Ám ezen a próbán kiderült, hogy az egyik diák visszamondta a szerepet, így megkérdezték, hogy lenne-e kedvem elvállalni a kovács szerepét. Gondoltam miért is ne, elvégre egy kovácsnak biztosan nincsen túl nagy szerepe, erre mikor kezembe nyomták a szövegkönyvet, akkor jöttem rá, hogy főszerepet kaptam, mivel a produkció címe Mátyás király és a kovács volt. Így jött az első szikra, nagyon megtetszett a színház világa, rögtön tudtam, hogy ezzel akarok majd foglalkozni. Később ez a vágyam háttérbe szorult, mert világ életemben sportoltam, és egy időben arra készültem, hogy profi sportoló legyek. Testnevelés tagozatos gimnáziumba jártam, nagyon fegyelmezett életformát folytattam emiatt. De a 11. évfolyamban valahogy mégis visszatért az életembe a színház, azt viszont nem tudom megmondani, hogy pontosan mi volt azt a pillanat, amikor megszületett bennem a döntés, és felvételiztem a Harsányi Gábor Színjátszó Stúdióba. Onnan már egyenes út vezetett a Gór Nagy Mária Színitanoda hároméves színészképzésére.
Sz. V.: Hogyan keveredtél Veszprémbe, és honnan jött az ötlet, hogy jelentkezz a Kabóca meghallgatására?
M. P.: A Harsányi Gábor Színjátszó Stúdió vezetője Harsányi Melinda, Gábor lánya, akivel nagyon jóban lettünk az évek alatt. Másodéves tanodás hallgató voltam, amikor megkért, hogy segítsek neki a nyári színjátszó táborokban foglalkozni a gyerekekkel. Beszippantott a hangulat, a gyerekek és az a munka, amit velük lehetett csinálni. Aztán a nyári táborok sikere után a heti foglalkozásokon is tartottam képzést, így lassan a mindennapok részévé vált a gyerekekkel közös munka. Amikor végzős voltam a tanodában, akkor szólt Melinda, hogy a Kabóca Bábszínház fiatal színészeket keres. Melinda ajánlásával vágtam neki a castingnak.
Sz. V.: Mint sokan mások, te is ismeretlenül vágtál neki a bábozásnak. Mi volt a véleményed a bábról, mint műfajról?
M. P.: Iszonyatosan féltem tőle. Szerencsém volt, mert azoknak a rendezőknek, akikkel az elején együtt dolgoztam volt türelmük foglalkozni velem, nemcsak instruáltak, de el is magyarázták, hogy mit miért kell úgy csinálnom, ahogyan kérik. Amint elkezdtem ráérezni a műfaj sajátosságaira, azonnal megtetszett, mert izgalmasnak tartom a komplexitását. Egy bábszínházi előadásban nem létezik olyan, hogy könnyű feladat, mert énekelni kell, figyelni a bábra, a partnerre, untermannkodni kell, rengeteg olyan feladat van a háttérben, amit a néző nem is lát.
Sz. V.: Viszont abban a bizonyos zenei iskolában nemcsak furulyázni és énekelni tanultál, hanem a szájdobolást is kitanultad.
M. P.: Valójában a bátyám kezdte el próbálgatni, én meg rendes kistestvér módjára rögtön utánozni kezdtem. Ő hamar feladta, én a mai napig szeretem csinálni, de ez eddig megmaradt hobbinak. Viszont szeretem ezzel szórakoztatni a barátaimat, egy-egy átbulizott éjszaka után jó összeülni kicsit játszadozni.
Sz. V.: Manapság egészen ritka, hogy egy családban hét gyermek szülessen. Milyen volt ennyi gyerek között felnőni?
M. P.: Szüleim negyven éve lesznek házasok, nagyon támogató és szeretetteljes közegben nőttem fel. Apukám és anyukám is egykék voltak, így ők elhatározták, hogy ha tehetik, sok gyereket vállalnak, ezért lettünk mi heten testvérek. A művészeti pálya nem áll távol egyébként a családtól, a legidősebb nővérem például hivatásos oboaművész.
Sz. V.: Még csak huszonnégy éves vagy, fogalmazhatunk úgy, hogy a karriered elején állsz. Mik a szakmai terveid?
M. P.: Remélem, sokáig maradhatok a Kabócában. Szeretnék minél többet fejlődni, szerencsére itt eddig mindig jó feladatok találtak meg. Bábművészeti szempontból a marionett technika az, ami most a legjobban érdekel, jó volna igazán aprólékosan elmerülni benne. Egyszer még te mondtad nekem, hogy nagyon illene hozzám, hogy eljátsszam A kis herceg címszerepét, ez azóta is nagy álmom. Másik nagy tervem, hogy elindítok egy színitanodát Veszprémben, ennek még keresem a kereteit, még nem találtam meg a legjobb működési formát hozzá, de nagyon szeretnék itt is rendszeresen gyerekekkel foglalkozni. Nem az lenne a célom, hogy minél több profi színészt neveljek ki, hanem a közösségi létezés örömeit és kihívásait szeretném nekik megtanítani. Magamon tapasztaltam, hogy ez az amatőr diákszínjátszós létforma milyen személyiségfejlesztő erővel bír, kommunikációs készségfejlesztésnek sem utolsó. Szívesen foglalkoznék akár már óvodás gyerekekkel is. Viszont tisztában vagyok vele, hogy ez hatalmas elkötelezettség és sok készülést igényel, így 2021 előtt nem valószínű, hogy bele tudok fogni a megvalósításba.
Sz. V.: És az állandó zárókérdésem: mivel készülsz a legközelebbi találkozás alkalmával a veszprémi gyerekeknek?
M. P.: A Mesefutár program során már találkozunk a gyerekekkel, de igazából azt várom a legjobban, hogy egy családi napon valamelyik interaktív játéktér keretében nagyot játsszunk. Gyönyörű várakat és tornyokat fogok velük építeni, amiket aztán majd nagy élvezettel rombolunk szét közösen.
A hét színésze, 2020. 21. hét
A hét színésze, 2020. 21. hét
A hét színésze, 2020. 21. hét