2020. április 28.  Vissza
Berta Csongor
A hét színésze, 2020. 18. hét
Tudd meg, amit sosem tudtál rólunk!
Gondoltátok volna, hogy Berta Csongor színészünk nemcsak a veszprémi közönség szívét, de Bongorként a budapesti éjszakai életet is meghódította már? Láthattátok nálunk a hős Rómeó szerepében, de A Négylábú Kastély meséi előadásunkban is az ő dalszövegeivel hallhatjátok a Szigorú Szirti Sas Maffia dalait. Ismerjétek meg Csongort egy kicsit jobban e beszélgetésből, Bongorra pedig keressetek rá az interneten!
Szántó Viki: Hogyan indult a pályád?
Berta Csongor: Ha a legkorábbi gyökerekhez akarunk visszatérni, akkor azt kell mondanom, hogy nyolc évesen indult a pályám, az első verssel, amit valaha szavalási céllal elmondtam, ez pedig Nadányi Zoltán Az első pogácsa című műve volt. Éppen hiányzott néhány fogam, a vers pedig arról szól, hogy nagyon kemény a pogácsa, ez a helyzet pedig lehetővé tette, hogy egy kicsit el is játsszam a mondandómat. A tanító nénim és a szüleim is felfigyeltek rám, így beneveztek a Szerb Köztársasági Szavalóversenyre, ahol első díjat nyertem. Történelmi pillanat volt ez, hiszen előttem csak egyszer sikerült magyar gyereknek megnyernie ezt a versenyt egy teljesen szerb zsűri előtt. Ez a siker elindította a szavalói pályámat, rengeteg helyen felléptem, de amikor elkezdtem kamaszodni, mint minden mást, ezt is félvállról vettem, már nem érdekelt korábbi álmom, hogy színész legyek. Egyszerűen más dolgok kötötték le a processzoromat. Amikor viszont eljött a felvételi pillanata, mégis meghoztam a döntést, hogy jelentkezni fogok. Pedig nem voltam korábban amatőr színjátszó, amit az előadó-művészetről gondoltam, mind magam találtam ki a kis fehér ingemben, szavalgatás közben. Tudatosan színházba csak tizenhét évesen kezdtem el járni, tehát nem volt sok alapom. Emlékszem, néztem a színészeket, teljesen letaglózott, hogy itt komoly érzelmek vannak, sírás, nevetés, amit csak akarsz, és közben arra gondoltam, hogy nekem ez nem menne. Viszont azt tudtam, hogy semmi más nem érdekel, ezért végül felvételiztem az Újvidéki Művészeti Akadémiára, és ez volt életem legjobb döntése.
Sz. V.: Hogy érzeted magad az egyetemen? A magányos szavalófiú talált magának partnereket a színpadon?
B. Cs: Újvidéken csak minden második évben indul magyar nyelvű színészképzés, és akkor is csak néhány órát lehet magyarul hallgatni, a gyakorlati oktatás nagy része szerbül megy. Abban az évben, amikor én jelentkeztem, valami egészen furcsa dolog történt, ugyanis összesen hatan felvételiztünk, és én is csak a pótjelentkezés során mentem el, ugyanis nem tudtam eldönteni korábban, hogy mit is akarok. Ha nem mentem volna, lehet, hogy nem is tudtak volna osztályt indítani, teljesen örült dolog volt ez akkor. Bár Újvidéken nincs annyi jelentkező, mint Budapesten, de azért nem ez a jellemző. A hat felvételizőből öt embert vettek fel, egy srác az első év végén otthagyta a sulit, az osztálytársaimmal azonban valamiféle testvéri viszonnyá alakult a kapcsolatunk.
Sz. V.: Hogyan lépett be pályádra a báb, a bábjáték?
B. Cs.: A bábok közelébe Zalaegerszegen kerültem, amikor elkezdtem dolgozni a Griff Bábszínházban. Közvetlenül előtte, a Griff művészeti vezetője, Bartal Kiss Rita rendezett a Szabadkai Gyermekszínházban egy előadást, s megkérdezte az ottani művészeket, hogy ismernek-e tehetséges, de tengődő fiatal színészeket, akiket jó szívvel ajánlanának Zalaegerszegre. Rita egy beszélgetés után felvett a színházba engem s Ritz Ármin barátomat, pedig egyikőnk se fogott korábban bábot a kezében.
Sz. V.: Hogyan alakult az érzelmi viszonyod a bábhoz? Azonnal megszeretted?
B. Cs.: Nagyon fura volt, életem első bábszínészi munkája egy Jancsi és Juliska előadás volt, amit Tengely Gábor rendezett, mondhatni mélyvízbe dobtak. Nagyon féltem tőle eleinte, de Gábor irtó empatikus volt, annyit kért, hogy próbáljam visszaidézni a gyerekkorom játékélményeit és táplálkozzam ezekből a korai pillanatokból. Állandóan az járt a fejemben, hogy nekem ehhez nincs technikám, hogy eszköztelenül képtelen vagyok megoldani a feladatot, de aztán mégis összeállt a dolog. Mielőtt leszerződtem, azt hittem, majd a paraván mögött fogok bujkálni, ehhez képest jött ez a komplex dolog, hogy mindent csinálnom kell, amit tanultam, és még pluszban olyat is, amit sohasem tanultam. Nem mondom, azért voltak mélypontjaim, de aztán idővel egyre jobb lettem, na meg persze az is segített, hogy megtanultam elengedni a görcsösséget, úgyhogy megjött az a gyakorlat, ami az elején hiányzott.
Sz. V.: Korábban is tervezted már, hogy Magyarországra költözöl?
B. Cs.: Egyáltalán nem volt tervben. Az egyetem után Szabadkán és Újvidéken játszottam, volt hat-hét futó előadásom, ingáztam, pörögtem, nagyon jó időszak volt. Ráadásul komoly megtiszteltetés ért, mert Hernyák György felkért, hogy legyek tanársegédje az Akadémián. Huszonhárom éves voltam, és imádtam csinálni. De aztán lecsengett ez a pezsgés, már épp elgondolkoztam volna, hogy hogyan legyen tovább, amikor megérkezett Ritától a felkérés. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy igent mondtam.
Sz. V.: Jelenleg Budapesten élsz, de Veszprémben dolgozol. Amikor megismertelek szabadúszó színész voltál és nagyon tehetséges rapper: Bongor néven jönnek ki a jobbnál jobb dalaid és videoklipjeid. A Rómeó és Júliában játszottál nálunk vendégként, majd egyszer csak kiderült, hogy szívesen leszerződnél a Kabócába, amivel az egész társulatot boldoggá tetted. Miért döntöttél így?
B. Cs.: Bongorként valóban kezdenek egyre inkább felfigyelni rám az emberek, élvezem nagyon, most is az új dalokon dolgozom. A rapben számomra az az izgalmas, hogy a verselés mellett a ritmuson, a tempón kell rengeteget dolgozni. Ez nagyon hasonlít a bábszínészethez, mindkét esetben a tempó az egyik kulcskérdés. Szerintem ez a két alkotói én csak erősíti egymást, ezért éreztem úgy, hogy jó lenne társulatban is működni, nem csak egyszál magamban állni a színpadon egy mikrofonnal.
Sz. V.: Pont úgy, mint régen, csak már nem fehér ingben. Akkor mondhatjuk, hogy itt találtál játszótársakra?
B. Cs.: Abszolút. Már a vendégjáték alatt megszerettem a társulatot, jó a színház légköre, van valami vonzó közösségi ereje a Kabócának. Az sem utolsó szempont, hogy úgy érzem, elég személyre szabott feladatokat kapok, jó érzés, hogy szövegíróként is számítottak rám például A Négylábú Kastély Meséi előadásban. Amikor azt mondom, hogy a két énem, a színészi és a zenészi minőség csak erősíti egymást, jó példa erre, hogy azért akarva akaratlanul is fölbukkannak a rapszövegeimben a játszott előadások mondatai, korábbi szerepeim visszaköszönnek a zenémben. A témák választásában is összemosódik a kettő, hiszen amikor próbálok, akkor minden energiámmal arra a bizonyos szerepre koncentrálok, később gyakran születnek dalok az éppen aktuálisan megélt vagy feldolgozott színpadi élmények alapján. A színház egy állandó irodalmi hatást is jelent az életemben, azért ez is érződik a dalaimban.
Sz. V.: Reméljük hamarosan újra nyithat a bábszínház, s ismét nézők előtt játszhatjuk az előadásainkat. Mivel készülsz a veszprémi gyerekeknek a közelgő találkozás alkalmából?
B. Cs.: Egy vagány dallal készülök, mi mással! Alig várom, hogy megtanítsam mindenkinek, és közösen rappeljünk!

A hét színésze, 2020. 18. hét
A hét színésze, 2020. 18. hét
A hét színésze, 2020. 18. hét